Felnőttek gyerekjógáznak?

Az elmúlt 6 hétben egy különleges jógasorozatban lehetett részünk, amelyet nem is olyan könnyű szavakba önteni, és amelyre még hosszú időn át emlékezni fogunk. Én is, oktatóként és szerintem a résztvevők is. 

A Mesejóga tanfolyam a jóga és a mesék találkozása volt, ahol együtt kalandoztunk a magyar népmesék birodalmában, és a mesében lévő szimbólumokon, tanításokon keresztül fedeztük fel a belső bölcsességünket.

Mert az anyanyelvünkkel és a születésünkkel belénk van kódolva ezeknek a szimbólumoknak a jelentése. Értjük ezt a nyelvet, csak talán jobban oda kell figyelni, vagy ki kell nyitni a tudatunknak ezt a részét. Ehhez kínált - remélhetőleg - egy kulcsot ez a sorozat, amivel hasonló bölcsességeket találunk, mint a Jóga Szutrákban vagy a Védákban, csak most meseszereplőkkel elmesélve. Mert az Égig érő fa talán érthetőbb számunkra, mint a Szusumna nádi. 

Az órák során mélyebb önismeretre és belső békére tettünk szert, megosztottuk egymással gyermekkori emlékeinket és élményeinket, és megéreztük a közösség erejét és támogatását. Nagyokat nevettünk és sok új jógapózt kipróbáltunk, amik a felnőtt jógán nem szoktak megjelenni. "És miért nem?" - kérdezték többen. Igazából nem is tudom a választ, mert ezek a jógapózok is testtartásjavító, egyensúlyérzéket fejlesztő, megdolgoztató és átmozgató pózok/mozdulatok voltak. Talán túl komolyak vagyunk felnőttként és félünk gyerekként játszani? Ebben a hat hétben nem félt senki a játéktól, és boldogan gyakoroltuk a Vidra, Sánta róka, Talicska, Barátság, Denevér, Palacsinta és Bohóc nevű gyerekjógapózokat. És melyik volt a kedvenc? A Palacsinta. Ha nem ismered, kérdezz meg személyesen és lehet, hogy kipróbáljuk a felnőtt jógaórán is. Hiszen mindkét csoport ezt a kérdést tette fel. Miért nincs ez a póz a felnőtt órán? 

Az utolsó tanfolyami alkalom különösen emlékezetes volt, amikor gyerekkori képeinket osztottuk meg egymással, és megidéztük azokat az ártatlan és boldog pillanatokat, amelyek a szívünk mélyén élnek tovább. Ezek az emlékek emlékeztettek minket arra, hogy soha ne felejtsük el a gyermeki lélek varázslatos erejét és képességeit. Ezen az órán mindenki megírta a saját meséjét. Hiszen többször felmerült az elmúlt hetekben, hogy a királylány miért passzív, miért várja mindig, hogy valaki más megmentse? Így mindenki olyan mesét írt magának, amire leginkább szüksége van annak a kislánynak/kisfiúnak, aki belül lakik. 

Az órák során megtapasztaltuk, hogy a mesék és a jóga összefonódása nemcsak testünket és elménket, hanem lelkünket is táplálja és gyógyítja. Szerintem mindannyian gazdagabbak és erősebbek lettünk ezen az úton, és hálás vagyok minden résztvevőnek, akikkel megoszthattam ezt az utazást.

Úgy érezem, hogy egy új fejezet kezdődött az életünkben, és készen állunk arra, hogy továbbvigyük magunkkal a mesék bölcsességét és a jóga gyakorlásának áldásait. Biztosan lesz még hasonló alkalom, úgyhogy ha most lemaradtál, vagy szeretnél újra résztvenni egy ilyen eseményen, figyeld az oldalamat, mert újra találkozhatunk az Óperenciás tengeren túl, az Aranyhegy tetején.

Erika